Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

Haute couture kontra pret-a-porter: művészi, vagy hordható?

Egyik kedvenc ruhatervezőm Zoób Kati, így most az Ő kollekcióin keresztül mutatom be a divattervezés iránt érdeklődőknek a haute couture és a pret-a-porter közötti különbséget, valamint azt, hogy a művészi hatás és a hordhatóság nem feltétlenül egymást kizáró tényezők.

Zoób Kati a rendszerváltás előtt játék- és jelmeztervezőként ért el sikereket, majd a '90-es évektől ruhatervezőként is ismertté vált. '94-ben nyitotta meg első, Szent István körúti szalonját. A '90-es évek második felében már nemzetközileg is elismert tervező volt. A 2000-es években több alkalommal résztvevője volt a Londoni Divathétnek, 2007-ben a Harrods áruház rendelt ékszerkollekciójából. Ugyanebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Mára számos szalonnal rendelkezik Budapesten, több ruhamárkája (Chance-Katti Zoób, ATTITUDE Katti Zoób), couture és haute couture kollekciói nemzetközi sikert arattak.


Mi is az haute couture?

A divatszakmában ez a kifejezést az egyedi, a művészi megoldásokat előnyben részesítő, különleges alkalmakra, általában megrendelésre megalkotott, nem mindennapi viseletre készülő, luxus ruhadarabokra és kiegészítőkre használják. Drága anyagokból, kézzel készült divatcikkek, melyeknek fő jellemzőjük az atraktivitás, nem pedig a kényelem.

 

Mi a pret-a-porter?

A hétköznapi viseletre készülő, de igényes ruhadarabok megnevezése. Ezeket a ruhákat, kiegészítőket kis szériában, de több konfekcióméretben elkészítik és a divattervezők saját szalonjaiban árulják. Cél a hordhatóság, a kényelem, de természetesen a divattrendek követése és a kiváló minőség is követelmény. Az új kollekciókat általában évente kétszer, a haute couture bemutatóktól elkülönítve mutatják be a nagyközönségnek.

 


Zoób Kati kollekcióibanaz a nagyszerű, hogy az haute couture ruhadarabok az egyediség, a luxus és a művészi hatás mellett megőrzik a hordhatóságot.

 

Ugyanakkor a pret-a-porter kollekcióknál a mindennapos viseletre készült ruhákat is az igényesség és a magas minőség jellemzi, nem pedig az olcsóság és a tömegtermelésre oly jellemző elnagyoltság.


A Chance Katti Zoób kollekció a geometrikus formákra és az élénk színekre alapoz.

 Az ATTITUDE Katti Zoób kollekció homlokterében az elegancia áll, melyet a klasszikus szabásvonalak és a kombinálhatóság jellemez.

haute couture

A képek forrása: divat.hu, attitudewoman.hu

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."