K&S Stúdió - stílustanácsadás felsőfokon

Stílustanácsadás, sminktanácsadás, színtanácsadás, alapruhatár tervezés

Interjú Finy Petra írónővel, avagy úton a barnától a tűzpirosig

 

Bár közben sikeres írónő lett, Finy Petra éppen az a kedves mosolyú, okos tekintetű lány, akit tizenegy évvel ezelőtt megismertem. Feltűnő, ugyanakkor finom, érzékeny jelenség, éppen olyan, mint az írásai. Petra számtalan gyermekkönyv mellett verseskötetekkel és fordításokkal is megörvendeztette az olvasóit.

Antológiákban is rábukkanhatunk az írásaira és a WMN számára is készített interjúkat, esszéket, karcolatokat. A „Békén kell hagyni a gyerekeket” – Interjú egy 92 éves, legendás óvónővel című írásával a Média a nemzedékekért díj 2017- es közönségdíjasa lett. Áprilisban jelenik meg második felnőtt regénye, AKKOR IS címmel. Ennek apropóján kértem meg, hogy beszélgessünk kicsit a női létről, annak külsőségeiről, és mélyebb rétegeiről.

Áprilisban jelenik meg Petra regénye

A könyved főhőse, Sára közeledik a negyvenedik évéhez - és talán elárulhatom, hiszen a könyvismertetőben ez olvasható is- Te is hamarosan betöltöd a negyvenet. Számodra is szimbolikus jelentése van ennek az életkornak? Vízválasztónak tekinted?

Nem feltétlenül gondolom, hogy június negyedikén másképpen fogok gondolkozni, mint június harmadikán, de biztos, hogy hoz valami pluszt. Nem is az életkort, inkább a tapasztalatokat tartom fontosnak, azt, hogy már van két kiskamasz lányom, 12 éve élek házasságban, megjelent jónéhány könyvem. A negyven éves korhoz inkább a társadalom köt szimbolikus, kissé túlgondolt jelentést. Talán az is hozzájárul ehhez, hogy manapság nagyon erős a vizuális kultúra hatása, szinte képi nácizmusban élünk, és a médiában a 40-45 év feletti nőket már nem szívesen szerepeltetik, mert öregnek tartják őket. Így lehet az, hogy a nők egy része értéktelenebbnek érzi magát, ha eléri ezt a kort, és ezen a rossz érzésen próbál változtatni azzal, hogy újragondolja az életét, ismeretlen dolgokba kezd, másik hobbit keres magának, vagy felmond a munkahelyén, esetleg utazgat.

A te hősnőd nem önszántából változtat az életén.

Sára egyik pillanatról a másikra kerül borzalmasan kiszolgáltatott helyzetbe. Egy reggel szembesül azzal, hogy a férje elköltözik, és ott hagyja két gyerekkel. A szakítás vagy egy válás hasonlóan fájdalmas érzés, mint amikor egy számunkra kedves személy meghal. Sára számára is egy gyászfolyamat, sorra kell mennie a gyász lelki fázisain. Meg kell találnia a fogódzókat, amelyekből újra tud építkezni. Szüksége van arra a női energiára, „woman power”-re, amelyet a könyv címe, az „akkor is” szimbolizál.

Tulajdonképpen a középkorúvá válás is valamiféle gyászfolyamat. Az elmúlt fiatalságot gyászoljuk.

Pontosan. Sára rádöbben, hogy elveszítette a kontúrjait – ez egy folyamat, nem egyik pillanatról a másikra történik meg -, de rájön, hogy már elfelejtette, hogy mint nő milyen is ő valójában. Régi főiskolai emlékekbe kapaszkodik, amikor még körberajongták a férfiak, amikor még felszabadultan, ragyogó aurával járta a világot. A jelenben viszont becsukódott, és a munkájába, illetve az anyaságába menekül. Szerintem sok nő kényszerül arra, hogy a nőiségét feláldozza az anyaság- és a feleség-szerep oltárán. Ez rám is igaz.

Ez a könyv a változásról szól: a sok dacos „akkor is” kimondásáról. Arról, hogy küzdeni kell, bármekkora pofont is kapunk az élettől. Ha egy KO-t, akkor is. Akkor a padlón fekve először a kisujjunkat kell   talpra állítani, és aztán szép sorban az összes végtagunkat, apró csontonként és ízületenként.”

Szerinted milyen a XXI. században nőnek lenni?

Kegyetlenül nehéz. Bár nyilván minden generációnak megvan a maga keresztje. A szüleinknek, vagy a nagyszüleinknek sem volt könnyű. Szerintem manapság a legnagyobb kihívást egy nőnek az jelenti, hogy nincs meg az a lelki, fizikai segítség, az az erős családi energiaháló, ami régebben volt. Lehet, hogy ezzel már az anyáink is küzdöttek, de tény, hogy nincsenek akkora támaszok, ráadásul sokszor a párkapcsolatok is sérülnek, mert nincs elég időnk egymásra, és a gyerekek is túlterheltek. Nagyon kevés a családokon belül a fókuszált, valóban egymásnak ajándékozott figyelem. Az, ahogy mi most itt ülünk, egymás szemébe nézünk és beszélgetünk, úgy, hogy nem kell sehová rohannunk, ritka a mai szülők életében. És persze rendkívül nehéz egy nőnek saját magára is figyelni, időt szánni magára.

A hölgyek gyakran panaszkodnak arról, hogy reggel nem jut idejük a sminkelésre, vagy, hogy átgondoltan öltözzenek fel. Te hogy vagy ezzel?

Igen, reggel minden perc ki van számolva, az ember húszszor meggondolja, hogy mire szán időt anyaként az uzsonnakészítés, a táskabepakolás és egyéb teendők mellett. Közben pedig, ha egy jó sminkkel, vagy megfelelő ruhában indul el, az teljesen megváltoztatja a napját, úgyhogy érdemes azért néha bűvészkedni az idővel.

Feltűnő jelenség vagy, magadra vonzod a tekintetet. Ez zavar téged, vagy inkább élvezed?

Régebben feszélyezett a magasságom, de aztán rájöttem, hogy ezt poénra lehet venni, és fel lehet vállalni. Most például vettem egy ilyen magas sarkú cipőt (mutatja a hüvelyk és a mutató ujjával, hogy mekkora is az a sarok) és szerintem abban fogok menni a következő sajtótájékoztatóra. Rájöttem, hogy az nem az én problémám, ha egy alacsony embert zavar, hogy én magas vagyok, annak az illetőnek valószínűleg magával lehet problémája. Talán ez is összefügg azzal, hogy negyven éves leszek. Ebben az életkorban sok mindent átértékel az ember: lassan rájön, hogy nem érdemes küzdeni olyan dolgok ellen, amelyeken nem tudunk változtatni. Elfogadtam, hogy ha valahová belépek, megnéznek a magasságom miatt, és próbálok ezzel együtt élni.

Ezek szerint nem vagy igazán exhibicionista alkat.

Nem, bár a kollégáim éppen a közelmúltban állították ennek az ellenkezőjét. Tény, hogy nem okoz gondot, ha fényképeznek, élvezem például a könyvem promóciójához tartozó fotózásokat, vagy szívesen készítek szelfit a Facebook oldalamra, de nem dokumentálom az életem minden apró részletét a közösségi médiában. Most például kicsit több lett a szelfi az oldalamon, de ez tudatos, hiszen közeledik az új könyvem megjelenése. Ugyanakkor nem vagyok egy díva, jobban szeretek megfigyelni, mint középpontban lenni.

Hogyan jellemeznéd a ruhatáradat?

Kétféle ruhatáram van. Alapvetően tornacipős, szakadt farmeres típus vagyok, de kedvelem az élénk színeket, a kék minden árnyalatát, rózsaszínt, vöröset, rajongok a merészebb, vagy érdekesebb szabású, nőies darabokért, eközben szeretek elegáns ruhában menni színházba, vagy egy sajtóeseményre, és azt is nagyon élvezem, ha kapok egy szép sminket.

Milyen nőnek képzeled el a regényed főhősét?

Amikor elkezdtem írni ezt a regényt, minden szereplőhöz készítettem egy külső és belső jegyeket tartalmazó leírást (Szabó Magda káderlapnak hívta ezeket) és fotókat is csatoltam hozzá. Sárát nagyjából úgy képzeltem el, mint Julianne Moore-t. Ő egy vörös hajú, melegbarna szemű, határozott, karakán nő, de mivel Sára ennél jóval esetlenebb, egy olyan képet kerestem, ahol bizonytalannak tűnik (nyilván egyik filmszerepéhez illeszkedően). Ezen a képen jól látszik a kontúrvesztés, érezhető, hogy nem érzi jól magát a bőrében.  A ruhatárát is pontosan leírtam: Sára a barnás, zöldes színvilágba menekül, pedig régebben a vörös szín volt a kedvence, de a férje nem szerette, ha kihívó és energikus a megjelenése, nyilván féltékenységből. Sárának a külsejével kapcsolatos elképzeléseit is át kell fogalmaznia magában. Teljesen újjá kell születnie ezen a téren is.

Keszler Ágnes

K&S Stúdió - Ahol magadra találsz

***

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#4 - Keszler Ágnes2018.03.19. 22:19

Kedves Emese! Köszönjük a visszajelzést. Közhely, de igaz: minden mindennel összefügg. Külső és belső ad egy kerek egészet. :)

#3 - Keszler Ágnes2018.03.19. 22:17

Kedves Mónika! Örülök, hogy tetszett a cikk és köszönjük a visszajelzést!

#2 - Mónika2018.03.19. 10:16

Kicsit meglepődtem, hogy ezen az oldalon irodalommal találkoztam, de végül is, miért ne? Gratulálok a színvonalas interjúhoz és persze az új könyvhöz is. Én biztosan el fogom olvasni.

#1 - Emese2018.03.15. 12:35

Tetszett az interjú. Nem csupán azért, mert hasonló cipőben járok mint a regényhős, hanem, mert valóban igaz, hogy nem elég a lelkünket rendbe szedni, ennek látszania is kell...