Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

A csapott váll nem sorscsapás!

A csapott váll jellegzetessége, hogy a vállvonal nem vízszintes, hanem lefelé ívelő. A vállcsúcs gömbölyded, kevésbé hangsúlyos. Mivel a váll a nyaktól a vállízületig meredeken halad lefelé, a vállízület alacsonyabban helyezkedik el. A váll formája miatt a nyakizmok feszítettebbek, ezért a nyak erőteljesebbnek tűnik.

A csapott vállformát nem igen szeretjük és nem is csupán esztétikai, sokkal inkább kényelmi szempontból, hiszen a lecsúszó melltartópántok, a félrecsúszó dekoltázsok sok bosszúságot okoznak.
Stílustanácsadóként azonban azt kell, hogy mondjam, a csapott váll viszonylag egyszerűen korrigálható. Természetesen imitt-amott kompromisszumot kell kötnünk, de megfelelő szabásvonalak alkalmazásával remekül korrigálható a váll íve és még válltömés sem mindig szükséges hozzá. A váll hiányzó szögletét éppúgy "pótolhatjuk", ahogyan például egy kisebb mellet nagyobbnak mutathatunk egy jó szabású szívacsos melltartóval, vagy ahogyan egy keskeny csípőt szélesebbnek mutathatunk a jól megválasztott szoknyafazonokkal. A hiányok pótlása az öltözködés terén mindig egyszerűbb, mint eltüntetni valamit, ami túl nagy, túl széles, vagy túl domború…

Kerüljük!

Ahogy mondtam, kompromisszum késznek kell lennünk, ha a csapott vállunkat szeretnénk korrigálni. Bizonyos ruhafazonok így fennakadhatnak a rostán. Bármennyire is tetszik, vagy divatos, inkább kerüljük:

  • az off shoulders (váll nélküli) blúzokat, topokat
  • az ejtett vállú, vagy vállvarrás nélküli  szabásvonalakat
  • a spagetti pántos, vagy vékony pántos topokat
  • a nyakban kötődő topokat, fürdőruha felsőrészeket
  • az aszimmetrikus, az egyik vállat szabadon hagyó blúzokat, ruhákat
  • a lágy esésű anyagból készült felsőrészeket
  • a vállvarrás nélküli darabokat: blézereket, kabátokat, poncsókat, kardigánokat, vállkendőket
  • az oversize, formátlan felsőrészeket

 

Korrigáljuk!

1. A melltartópántok lecsúszását megelőzhetjük, ha keresztben rögzítjük a pántokat, vagy eleve keresztpántos melltartót vásárolunk.

(Ma már sajnos ritkábban találkozni olyan felsőrészekkel, amelyekben egy patentos bújtató található a melltartópánt rögzítésére. A fast fashion tempó mellett nem jut idő ilyen részletekre...)

 

2. A legegyszerűbb megoldás a válltömés. Ezzel egyenesbe hozhatjuk a lefelé ívelő vállvonalat. Válasszunk olyan válltömést, amely jól illeszkedik a vállunkhoz és természetes hatást kölcsönöz. Egy jó válltömést szinte minden felsőrészben használni tudunk, pici biztosító tűvel fixen rögzíthetjük.

3. Azzal is sokat javíthatunk a csapott vállon, ha az íves vonalakat követő, lágy esésű blúzunkat lecseréljük egy tartást adó anyagból (pl. vászon) készült, szögletes vonalakat adó, hangsúlyos karöltőt eredményező ingre. Az ingfazon kifejezetten előnyös!
Azért ha rövid nyak társul a csapott vállakhoz, vigyázzunk, hogy a gallér ne legyen túl magas.

 

4. A laza szövésű kardigán helyett részesítsük előnyben a jólszabott blézereket. A legtöbb blézerben van némi válltömés, így kicsit megemeli a váll vonalát, de érdemes a blézer hátára is figyelmet fordítani. Ha a váll alatt és a karöltőnél nem símul ki, csúnya redőket vet, akkor az nem a megfelelő fazon számunkra.

 

5. A díszítéseket az egyéniségünknek, stílusunknak megfelelő kivitelben szintén jól alkalmazhatjuk a váll területén. A hölgyek számára igen széles a válldíszítés tárháza: a puffos ujj, a fodrok, keményített betétek, váll-lapok stb., de jó barátod lehet a széles hajtóka, vagy a sálgallér is a kabáton, vagy a blézeren.

7. Az optikai lehetőségeket is érdemes kihasználni. A színek, minták kombinálása is sokat segíthet.

 

Javaslom, hogy a csapott váll korrigálását ne önmagában, a test többi részétől elzárva kezeljük, hiszen a csapott vállhoz társulhat például vékony, vagy vastag nyak, vékony, vagy vastag kar, kicsi, avagy nagy mell stb. Figyeljünk az egész testünkre, annak arányaira.

 A váll mesterséges szélesítése, emelése során fontos figyelembe venni a fent felsoroltakon kívül a csípő szélességét, a felsőtest hosszát is.

A csapott váll leggyakrabban a körte alkatúaknál figyelhető meg, de természetesen bármely testalkatnál előfordulhat.

vall

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."