Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

A körte alkatról bővebben

A körte az egyik legproblémásabb testalkat. Az alsótest arányaiban nagyobb, mint a felső, akár két méretnyi különbség is tapasztalható a két testfél között.

Aki ebbe a testalkat típusba tartozik, biztosan szembesült már azzal, hogy a kabátok, blézerek, egyrészes ruhák vásárlása, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz. Amelyik darab vállban jó, az csípőben szűk, vagy éppen fordítva, ami csípőben passzol a testünkhöz, az a vállon lötyög.

A nadrágok, szoknyák vásárlása sem egyszerű, gyakori, hogy a combon és a csípőn szépen mutató darab derékrésze túl bő.

A ruhadarabok kiválasztásánál arra is oda kell figyelnünk, hogy testünk arányeltolódását ne hangsúlyozzuk, inkább igyekezzünk optikailag arányossá tenni a testünket.

Ebben az írásban megpróbálom összeszedni a körte alkat öltözködésével kapcsolatos legfontosabb szabályokat.

korte

Milyen elvek mentén kell haladnunk a ruhadarabok válogatásánál?

  1. a felsőtestet nagyítani igyekszünk - melleket, vállakat hangsúlyosabbá tenni
  2. ha keskeny a derék, hangsúlyozzuk
  3. ha szélesebb eltereljük róla a figyelmet
  4. a széles csípőt, nagy feneket, vaskos combot kisebbíteni igyekszünk

Hogyan érhetjük el, hogy a felsőtest nagyobbnak hasson?

A)     A váll hangsúlyozása: válltömés, válldíszítések, megfelelő nyakkivágás (pl. csónaknyak)

B)     A mell hangsúlyozása: megfelelő melltartó, mellen díszített felsőrészek

C)     világos színek

D)     nagyobb minták (pl, kockás)

Hogyan hangsúlyozhatjuk a keskeny derekat?

 A)     karcsúsított szabásvonal

B)     övek

C)     övpántos nadrágok, vagy szoknyák

Hogyan rejthetjük el a szélesebb derekat?

A)     öv nélküli megoldások

B)     övpánt nélküli szoknyák és nadrágok

C)     egyenes szabásvonal

Hogyan láttathatjuk kisebbnek a test alsó felét?

A)     egyszínű, lágy esésű anyagok

B)     egyenes, enyhén bővülő (boot-cut), vagy enyhén szűkülő nadrágszabás

C)     egyenes, vagy lefelé enyhén bővülő A vonalú szoknyaszabás

D)     egyszerű szabásvonalak

E)      sötét  színek

F)      hosszanti csíkok, vagy kétoldalt, a csípő táján sötétebb optikai megoldások

G)     a vízszintes osztások kerülése (különösen a csípő magasságában)

Nézzük meg mindezt a gyakorlatban!

Kabátok, blézerek

"Az ápol és eltakar", lefelé bővülő szabásvonalak kövérítik a körte alkatúakat. Lehet a kabát bővebb fazonú, de a hangsúly a vállakon legyen. És persze, bő kabáthoz inkább szűkebb nadrágot válasszunk. A karcsúsított kabátoknál a derékhossz okozhat problémát. Soha  ne a test legszélesebb pontján (a csípőn) érjenek véget! Ha a feneket mindenképpen takarni szeretnénk, válasszunk frakkra emlékeztető szabásvonalat. Legjobb megoldás a karcsúsított, rövid állású kabát. Ha a derekat nem szeretnénk hangsúlyozni választhatunk egyenes, esetleg elöl nyitott szabású modellt.

Ruhák

Az egyrészes ruhák hosszítják az alkatot, de nem mindegy, hogy milyen szabásvonalat és milyen hosszúságot választunk. A  bő zsákruha láthatóan nem a körte alkatra való. Egy jól eltalált fazon-anyag-minta kombináció ugyanakkor csodákat művel! A kis mell és a széles csípő is azonnal szemet szúr, ha túl szűk a ruha, míg egy jó felsőrész, mely a mellet dúsítja, a vállat nagyobbnak láttatja, valamint a kissé bővülő, lágy esésű szoknya milyen más összhatást eredményez. A szűkebb szoknyafazonokról sem kell mindenképpen lemondani, de egy kis praktikával a csípőről el kell terelni a figyelmet. Lehet például sellő fazont választani és lehet az optikai testformálással is játszani.

Nadrágok

A fenékrészen bő baggy jó választás, mert bősége mellett sem teszi robosztussá az alkatot. Ellentétben a túl bő megoldásokkal, főleg, ha a mintaválasztás sem megfelelő. A nem túl szűk, lefelé kissé bővülő boot-cut nadrág kiválóan passzol a körte alkathoz és a lefelé enyhén szűkülő fazonok is megfelelőek.

Felsőrészek

Minden megoldás megfelelő, ami a vállakat szélesebbnek mutatja, így például a keresztcsíkok is jól mutatnak a körte alkatúak felsőtestén. A túlságosan bő felsőrészeknél egybeolvad a derék és a csípő, és a test legszélesebb pontja uralja az összképet. A szűk felsők megmutatják a felsőtest valódi méretét, így ezt a megoldást csak akkor válasszuk, ha mellünk és vállunk méretével és formájával elégedettek vagyunk.

mimig

A képek forrása: https://www.pinterest.com/slavettew/mimi-g-style/

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."