Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

Hány színből álljon az öltözetünk?

Ezt a kérdést gyakran felteszitek nekem, de nincs rá konkrét válaszom. Egy színből is lehet izgalmas outfitet alkotni, de akár 10 szín is megjelenhet az öltözetünkben anélkül, hogy kanári madárnak látszanánk. Fontosabb szempont a színharmónia, vagy más szóval színhangzat, amely visszatükrözi a színtípusunkat és az egyéniségünket.

Egy szín

Ha egy színt választunk, vagyis monokróm szettet hozunk létre, a legfontosabb, hogy színtípusunk palettájáról az egyik legjobb színünket válasszuk, vagyis azt, amelyik leginkább kiemeli saját színeinket.

A tévhittel ellentétben az egy színből álló öltözet nem unalmas. Éppen ellenkezőleg, eléggé kihívó, feltűnő, szokatlan. Persze a hatás nagyrészt a színválasztás függvénye.

Barackrózsaszín

Ez a visszafogott barackrózsaszín összeállítás például rendkívül elegáns és kifinomult.

 

Fekete

A fekete monokróm ma már klasszikusnak számít. Eredetileg, a mi kultúránkban a gyász színe volt, de ma már inkább az elitizmus és a művésziesség szimbóluma.

 

Két szín

A két színből álló outfitek tárháza végtelen. Vannak szép számmal klasszikusnak mondható párosítások, így például a fekete-fehér, a piros-fehér, a kék-fehér, a kék-türkiz, a kék-sárga stb.

Az összhatás attól függ, hogy a kiválasztott két szín milyen viszonyban áll egymással. Ha az egyik szín semleges (például szürke, bézs, fekete, fehér, sötétkék, sötétbarna stb.), akkor bármely másik színnel variáljuk is, nem lesz extrém a színhatás.

Amennyiben két "színes" színt választunk, a színhangzat attól függően lesz vibráló, vagy nyugodt, hogy a két szín mennyire telített és hogy a színkörön milyen messze találhatók egymástól. Természetesen a két szín aránya is nagymértékben befolyásolja az összképet.

Sötétkék-fehér

A sötétkék-fehér színpár kontrasztos, de nyugodt összhatású. A két semleges szín jól kiegészíti egymást és az elegánstól a sportosig mindenféle stílussal megfér.

 

Ametiszt-rozsdabarna

A liláskék és a vörösesbarna a szokatlan, vagy kihívó színpárosítások közé sorolható, mint a hideg és a meleg színek párosítása általában. A kék-vörös színpárhoz lehet leginkább hasonlítani, de ott két tiszta színről beszélünk, itt viszont, hogy tovább fokozzuk a hatást, két kevert szín találkozásáról van szó. Az efféle színpárosításokról általában megoszlik az emberek véleménye, van aki izgatónak találja, van akinek nem egyezik az ízlésével. Én az előbbi táborba tartozom...

 

Három szín

Az öltözködéssel tudományos szinten foglalkozó szakemberek a három szín harmonikus együtteséből álló öltözeteket találják a legkiegyensúlyozottabbnak, méghozzá a következő módon: 

1. semleges szín (50%)

2. alapszín (35%) a színpalettád
legjobb színei közül az egyik

3. kiegészítő szín (15%)

Természetesen nem kell ragaszkodnunk ehhez a "tudományos" arányrendszerhez, de tény, hogy kellemes, harmonikus összhatást eredményez.

 

Tarka

A négy, vagy több színt tartalmazó szetteket már nevezhetjük tarkának. Ezeknél az összeállításoknál, ha lehet, még nagyobb jelentősége van a színek összhatásának és a színek arányainak. Minél telítettebbek a színek, annál dinamikusabb a színhangzat.

szinek

tarka

A képek forrása: madeleine fashion

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."