• .

Öltözködési tanácsok a TÖLCSÉR alkatúaknak nyárra

 

A tölcsér alkatúak széles vállakkal, kisebb mellekkel rendelkeznek. Derekuk vékony, de a csípőjük keskeny, így az arányok nem optimálisak. A tölcsér alkat sajátossága ezen kívül a formás, ízmos comb és lábszár.
Az öltözködés során célunk a váll-csípő arány kiegyensúlyozása, a derék és a lábak vonalainak hangsúlyozása.

Kosztüm

A tölcsér alkatúak is nehezen találnak megfelelő kosztümöt a testalkatukra. A blézereket körültekintően kell kiválasztani, hiszen egyszerre több szempontnak is meg kell felelnie, azaz a csípőt dúsabbá kell varázsolnia, a széles vállakat el kell fednie, ugyanakkor a vékony derekat ki kell hangsúlyoznia. Mindezeken túl a kisebb mellek miatt a mellrész fazonja sem közömbös.

A csípő szélesebbnek láttatása és a derék kiemelése egy lépésben megoldható, ha peplum szabású kiskabátot választunk. Ez a mostanában divatos megoldás nagyon jól áll a keskeny csípőjű hölgyeknek.

A blézer nyakkivágása lehet gallér nélküli, kerek, vagy álló galléros. A széles hagyományos gallér nem előnyös a széles vállakhoz. A blézer vállában semmiképpen ne legyen válltömés, még jobb, ha ejtett, vagy raglán ujjú fazont választasz.

A kiskabát ne legyen rövidebb a csípő vonalánál.

Nadrág

A peplum szabású felsőrészekhez választhatsz szűk, testhez álló skinny, vagy super-skinny nadrágot. A formás, izmos láb, mely szintén jellemzője ennek a testalkatnak, kedvező alapot nyújt ahhoz, hogy a szűk nadrágok jól mutassanak. Ha nem peplum szabású a felsőrész, választhatsz hozzá olyan lefelé szűkülő fazonokat, melyek a csípőt kiemelik. A szövet nadrágok lehetnek egyenes szárúak.

Szoknya

A ruháknál, szoknyáknál is jó megoldás a peplum fazon, de a tölcsér alkatúak jól mutatnak a csípőtől bővűlő („A” vonalú, vagy hordó) szoknyákban is, melyek kissé merevebb anyagból készültek. Jó megoldás ezen kívül a több rétegű szoknya, mely a csípőtől eláll és így szélesebbnek mutatja azt.

A ruháknál is ügyelni kell arra, hogy a vállak ne kapjanak hangsúlyt. Az ujjatlan, a raglán, vagy a japán ujj is megfelelő, de az aszimmetrikus ujj is szóba jöhet.

A tölcsér alkatúaknak jól áll a mini és a térdig érő ruha, de a maxi fazonok is jól mutathatnak a 170 cm-es magasság felettieknél.

Az optikai megoldásokat is érdemes alkalmazni, így például a széles keresztcsíkok szélesebbnek mutatják a csípőt.

Alkalmi ruha

Az alkalmi ruhák többfélék. A koktélruhák lehetnek rövidek is, de az estélyeken, vagy akár egy operaelőadáson hosszú ruhában illik megjelenni. A protokoll szabályokról bővebben olvashatsz az „Alkalomhoz a forma” című cikkben.

Ezeknél a ruháknál is a váll szélességének ellensúlyozása, a mell és a csípő idomainak dúsítása és a derék hangsúlyozása a cél. Az alkalmi ruhák lágy anyagainál a fodrok, a redők, a masnik és egyéb trükkök jó szolgálatot tesznek. 

 Fürdőruha

A fürdőruhák is akkor mutatósak a tölcsér alkaton, ha fodroznak a megfelelő helyeken, legyen szó akár egyrészesről, akár bikiniről.


Tölcsér alkaltú híresség: Rebecca Adlington

A képek forrása: google.com

***

 

 

vissza

Referenciák

Vendégeim visszajelzéseiből:

"Kedves Ágnes! Nagyon hasznos volt a találkozásunk! Egyrészt visszajelzést kaptam arról, hogy fiatalabb éveimben elég jó érzékkel sikerült rátalálni a saját színeimre. Másrészt, hogy az idő múlásával sem kell erről az útról letérnem, feleslegesen más színvilággal próbálkozni, kísérletezni - hanem csak az életkornak megfelelő összhangot, harmóniát kell szem előtt tartani, kialakítani. (Ez mindenképpen pénztárcakímélő, fontos információ volt! :)) Mind a színeket tekintve, mind a testalkatra vonatkozólag - mondhatnám, "nagyon jó szemed van"! :) Másképp fogalmazva, munkádban egyértelműen jelenik meg a jó érzék a profizmussal. Az emlékeztetőt már átfutottam - egyszerűen isteni! Nagyon jó, nagyon hasznos! Elnézést a közvetlenségért - de küldöm szeretetteli ölelésem! :) Brigitta"

"Nagyon köszönöm!!!!! Mikor beszálltam a liftbe és az ottani tükörbe néztem rácsodálkoztam az arcomra - üdébb, frissebb és fiatalosabb lett a sminktől, amit elkészítettél. Még mindig a szürke hatása alatt vagyok - a barna, narancs, sötét, élénk és meleg színű ruhadarabok a szekrényből zsákba kerülnek ... majdnem üressé fog válni a szekrényem, de lépésről lépésre fogok haladni - most már tudom, hogy milyen fazonú ruhadarabokra lesz szükségem - ehhez nagyon köszönöm az összefoglaló füzetedet is.
Nehéz szavakba önteni, amit érzek ... olyan mint egy újjászületés!
Hálás vagyok a sorsnak, hogy eljutottam Hozzád! Szeretettel: Csongi"

"Szeretném megköszönni a mai tanácsadást, nagyon hasznos volt számomra! Kedvet is kaptam újra a "régi" kedvenc színeimhez, ki kell használnom hogy a szabadidőmben még tudom őket viselni. :) Örülök hogy eljutottam hozzád, már a honlapod alapján is látszott milyen igényes vagy és mennyire szívvel-lélekkel dolgozol. Krisztina"


google-site-verification=BymNDThcaq9iRYTJKVcQOjn4qhm-ZPrIkSujbkakkB8