Keszler Ágnes - stílustanácsadó

A negyvenen túli hölgyek stílusszakértője

12 színtípus, 12 kék árnyalat

2019.06.11.

Ebben a most induló sorozatban a legfontosabb színek árnyalataira koncentrálunk. A színanalízis lényege, hogy az egyes színek különféle árnyalatait próbáljuk az arcunkhoz és megfigyeljük, hogy az alapvető színtulajdonságok változatai hogyan hatnak a természetes színeinkre. Az első részben a kék árnyalatait vesszük górcső alá. Kiválasztjuk a 12 színtípus legjellemzőbb kék árnyalatait.

Még mielőtt elmerülünk a kékek világában, szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy az adott színnek természetesen soha nem csupán egy-egy árnyalata áll jól nekünk. Ezért aztán nem érdemes egy-egy konkrét színkóddal meghatározni a színpalettánkon szereplő színeket. Inkább a különféle színtulajdonságok alapján tól-ig határokkal lehet körülírni, hogy melyek a számunkra megfelelő árnyalatok

Az általam tervezett egyedi színkártya is úgy készült, hogy a különféle színcsoportokon belül több jellemző színárnyalatot tartalmaz, megmutatva, hogy mely határok között lehet válogatni az adott szín árnyalatai közül.

Mi alapján harmonizálnak az árnyalatok az arcunkkal? 

  • a sötétebb árnyalatok emelik ki az adottságainkat, vagy inkább a világosabbak?
  • a melegebb, vagy a hidegebb árnyalatok állnak közelebb a természetes színeinkhez?
  • az élénk, erőteljes, vagy a telítetlen, pasztell árnyalatok illeszkednek jobban a természetes színeink kontrasztértékéhez?

Természetesen minden színtípusnak vannak jellemző árnyalatai, amelyekkel szemléletesen megmutathatjuk, hogy mi a különbség a 12 színtípus között. Ezeket használjuk a színkendős analízis során és ezeket az árnyalatokat fogom én is ebben a cikkben alapul venni.

A 12 színtípus kékjei

Először is nézzük, hogy a színkörön hol helyezkednek el a kékek!

A színkörön jól látható, hogy a kékek a sárgákkal szemben helyezkednek el, alapvetően hideg színnek tekinthetők. A zöldek és a lilák között találhatók. Más megközelítésben, minél több sárga keveredik a kékhez, annál zöldesebb, melegebb az árnyalata és minél több piros keveredik a kékhez, annál lilásabb, hidegebb árnyalatot kapunk.

Ebből már sejtheted is, hogy a meleg színtípusok (tavasz, ősz) számára inkább a melegebb, zöldesebb kékek, míg a hideg típusok számára a hidegebb, lilásabb kékek, valamint, mivel a tiszta kék hideg szín, a tiszta kékek lesznek a megfelelőek.

Miután a hideg-meleg skálán meghatároztuk a kéket, a világos-sötét és a telített-telítetlen skálán is érdemes meghatározni a kék árnyalatait. Minél több fehér keveredik a tiszta kékhez, annál világosabb és minél több fekete található a kékben, annál sötétebb. A szürke árnyalatait a tiszta kékhez keverve telítetlen árnyalatokat kapunk.

Nézzük ezek alapján, hogy az alap színtípusokon belül hogyan különböztetjük meg a kék árnyalatait!

Világos: a világos nyár kékjei világosak, közepesen telítettek és hidegek. Ilyen például az égszínkék.

Hideg: a hideg nyár kékjei is lehetnek sötétebbek és világosabban is, közepesen telítettek és hidegek. Ilyn például a búzavirág kék.

Lágy: a lágy nyár kékjei lehetnek világosabbak, vagy kissé sötétebbek, de mindenképpen telítetlenek és hidegek. Ilyen például a púderkék.

Világos: a világos tavasz színtípus kékjei melegebben (türkizesebbek), világosak és közepesen telítettek. Ilyen például a vízkék.

Meleg: a meleg tavasz kékjei tulajdonképpen a türkizek, zöldeskékek, melyek élénkek és telítettek is egyben. Ilyen például a türkiz.

Élénk: az élénk tavasz egy különleges színtípus, melynek szinte minden élénk szín jól áll, függetlenül attól, hogy az hideg, vagy meleg. A sötét-világos skálán is viszonylag nagy a mozgástér. Az élénk türkizeg természetesen itt is jól alkalmazhatók, de az olyan hidegebb kékek, mint a lazúrkék is jó választás lehet.


Sötét: a sötét ősz legjobb kékjei a sötét-világos skálán inkább sötétebbek, meleg, azaz zöldeskék árnyalatúak és nem túlságosan élénkek, telítettek. Ilyen például a karibikék.

Meleg: a meleg ősz színtípus kékjei gyakorlatilag megegyeznek a meleg tavasz kékjeivel, talán némileg telítetlenebbek. A türkiz például ilyen.

Lágy: a lágy ősz finom, visszafogott kék színei is melegek, vagyis türkizesek, de meglehetősen telítetlenek és közepes sötétségi értékűek. A jáde például ilyen.

Sötét: a sötét tél színtípus kékjei sötétek, hidegek és telítettek, mint például a tengerészkék.

Hideg: a hideg kékek tiszták és élénkek, melyek lehetnek világosabbak, vagy sötétebbek is. Ilyen például a cölinkék.

Élénk: az élénk tél számára azok a legélénkebb hideg kékek a legmegfelelőbbek, melyek egyben közepes sötétségi szintűek is. A királykék tipikus példája ennek.

A képek forrása: Pinterest

***

vissza