Keszler Ágnes - stílustanácsadó

A negyvenen túli hölgyek stílusszakértője

A színtanácsadás nem a démonok világa – a színanalízisről szakmai szemmel

2020.07.21.

Sok butaságot olvashat az ember a színtanácsadással kapcsolatban, minden és mindennek az ellenkezője fellelhető a világhálón. A minap megakadt a szemem egy bejegyzésen, amelynek szerzője arról értekezett, hogy kezdő tanácsadóként gyakran félre analizálta a vendégeit, ennek okát pedig abban látja, hogy rossz „látásmódot” tanult meg és az itthoni szakma „démonizál” egyes színtípusokat.

Szakmabeliként ennek a gondolatmenetnek egyáltalán nem látom értelmét, hiszen a színanalízis nem egyfajta látásmód, hanem egyszerű színtan. Mindegy, hogy képzőművészetről, lakberendezésről, vagy stílustanácsadásról beszélünk, az alapok ugyanazok. Nincsenek hazai és külföldi „iskolák”, nincsenek démonizált színtípusok, vagy színcsoportok, egy dolog van: a SZÍNTAN.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy tapasztalatom szerint mi, színtanácsadók nemhogy nem démonizáljuk, de úgy várjuk a ritkább színtípusokat, mint a messiást, mert ez teszi változatossá és érdekessé a munkánkat. )

Vegyük tehát sorra, hogy miről is szól a stílustanácsadás és mi kell ahhoz, hogy valakiből jó stílustanácsadó válhasson!

Ahogyan kétszer kettő itthon és külföldön is egyenlő néggyel, úgy a színharmónia, a színek közötti viszonyok is egyetemleges szabályszerűségeken alapulnak. A színtanácsadás annyiban más, mint a többi színekkel foglalkozó hivatás, hogy itt a kiindulópont mindig egy adott személy és annak színtulajdonságai (különösen a bőre, haja, szeme, szája stb.). Ezekhez a színekhez keressük a hasonló színtulajdonságú színeket. Ezzel a tudatos színválasztással harmonikus összhatást érhetünk el, vagyis az adott személy természetes színeit kiemelhetjük, üdévé, ragyogóvá, természetessé tehetjük. (És erre a későbbiekben ő maga is képessé válik, ha megfelelő információval látjuk el és jól magyarázunk – mert ez is része a színtanácsadásnak!) Ha ellenben a saját színeivel nem harmonizáló színeket helyezünk az arca közelébe, az diszharmóniát eredményez.

A színtanon túl, mint minden színekkel foglalkozó hivatáshoz, a színtanácsadáshoz is szükségeltetik a jó színlátás. Az, hogy egy adott színt milyennek látunk, az (sok egyéb, itt most nem részletezendő tényező mellett) elsősorban a színérzékünktől függ. Vannak emberek, akik remekül látják az árnyalatok közötti apró különbségeket, míg mások számára ez nagyobb kihívás.

A színeket nehéz objektíven megítélni, hiszen mindannyiunkra érzelmi hatást (is) gyakorolnak. A színtanácsadó feladata, hogy ezektől az érzelmi hatásoktól elvonatkoztatva, a lehető legobjektívebben és szakmai szempontok alapján végezze az analízist.

Sajnálatos módon a színtanácsadói képzésében nincsenek alkalmassági feltételek, senki nem vizsgálja, hogy milyen színérzékkel rendelkeznek a képzésben részt vevők, ráadásul a színtani előképzettség sem elvárás. Így aztán nincs arra garancia, hogy valaki oklevéllel a kezében érti és látja, hogy mit csinál, amikor színanalízist végez.

Hogy visszatérjek a kiindulóponthoz: hogy a színtanácsadó pályája kezdetén sokszor téved a színtípus megállapításánál, annak oka lehet a színtani ismereteinek hiányossága, és/vagy a kevésbé fejlett színérzéke, de mindenekelőtt a tapasztalatlansága. Természetesen a nem megfelelő képzés is lehet hátráltató tényező (sok esetben pár éve a pályán lévő, kezdő tanácsadók is sorra képezik az újabb és újabb stílustanácsadókat), de azt gondolom, hogy van néhány, több évtizedes tapasztalattal rendelkező, képzett és megbízható oktató és persze számos, színtani ismereteket nyújtó könyv és honlap, amely lehetőséget ad a fejlődésre.

A színérzék is fejleszthető (az egyéni adottságok függvényében), így a tökéletes antitalentumoktól eltekintve, a színtanácsadók minél többet gyakorolnak, minél több analízist végeznek, minél több színtípussal találkoznak a gyakorlatban, annál kevesebbet tévednek.

A kezdeti rossz analízisekért az oktatókat és a „módszert” hibáztatni nem túlságosan elegáns. Elegánsnak inkább azt tartanám, ha a frissen végzett stílustanácsadók a gyakorlati időszakban (1-2 évig) minimális árakkal dolgoznának, hogy a tanulópénzt ne az ügyfeleik fizessék meg, vagy ha mellőznék a nagy bevételt nyúltó, ámde számtalan hibalehetőséget magában hordozó, nagy létszámú színtanácsadás workshop-okat. Ez ma, szabályozás híján csupán lelkiismereti kérdés.

A tévedés természetesen egy jól képzett és gyakorlott színtanácsadónál sem kizárt. Éppen ezért, mint minden valamire való tanácsadónál, a stílustanácsadónál is az a minimum, hogy lehetőséget biztosít a vendégeinek arra, hogy visszatérjenek hozzá, ha bizonytalanok, vagy nem értenek egyet a színanalízis végeredményével, hiszen bizalommal fordultak hozzá és pénzt fizettek a szolgáltatásért.

Egy biztos, a fejlődés útja semmiképpen sem a "módszer", az oktató és a versenytársak degradálása. Kinek-kinek a maga démonjaival kell leszámolnia.

Tévhitek a színanalízissel kapcsolatban:

a színtanácsadó ránézésre meg tudja mondani bárkinek a színtípusát

Minden színtípusnak vannak tipikus képviselői, akiknek a színei olyanok, ahogyan az a „nagykönyvben” meg van írva. Róluk egy színtanácsadói szem akár ránézésre is meg tudja mondani, hogy melyik altípusba tartozik. Általában a könyvekben, leírásokban is ezeket a tipikus eseteket tüntetik, tüntetjük fel a könnyebb megértés érdekében. Azonban sokszor előfordulnak atipikus színtulajdonságok is, amelyeknél csak a kendős színanalízis segít a pontos beanozosításban. (Ilyenek lehetnek például a szőke tél típusok, a barna szemű nyár típusok, a hamvas hajú ősz típusok, a barna hajú tavasz típusok).

A színtanácsadó akkor jár el helyesen, ha minden esetben végignézi a (legalább) 70-80 színkendőt és csak az analízis után mond végleges véleményt. A kendőzés nem hókusz-pókusz: a színtanácsadónak bizonyosságot ad, a vizsgált személy pedig a saját szemével is láthatja, hogy mely árnyalatok jobbak, vagy rosszabbak számára.

elég a tipikus színeket az arc elé tenni a színtípus beazonosításához

Nem léteznek gyorstesztek! A színanalízis lényege éppen az, hogy egy adott színnek minél több árnyalatát megnézzük az arc közelében, hiszen ebből láthatjuk, hogy hol húzódnak a határok az alapvető színtulajdonságok alapján (sötét-világos, hideg-meleg, telített-telítetlen) és így tudjuk pontosan beazonosítani az altípust.

a színtanácsadás kizárólag a színtípus megállapításáról szól

A színtanácsadás nem a színtípus megállapításával ér véget, az csupán a kezdet. A színtípus ismeretében szólnia kell a színek kombinálásáról, a mintás anyagok kiválasztásának módjáról, a színtípusokhoz passzoló haj és sminkszínekről, az ékszerválasztásokról és mindarról, ami az analízisben részt vevőt a színtípusával kapcsolatban érdekli.

a természetes színeink mindig harmonizálnak egymással

Erre elég gyakran látok ellenpéldát a tanácsadásaimon. A bőrszínünk és hajszínünk függ az aktuális egészségi állapotunktól, hormonháztartásunktól, de a környezeti hatások is befolyásolják annak állapotát, színét. A hajunk színe változhat például korábbi hajfestések hatására is. Ezért nem érdemes az arcon található színeket külön-külön vizsgálgatni, inkább az összhatásra kell koncentrálni. A színkendők ilyenkor is megmutatják a színtípust, de természetesen nehezebb a beazonosítás.

A sárgás bőrszín mindig meleg típusra utal

Ahogy az előzőekben említettem, tévút egy-egy színtulajdonság kiragadása, mindig az összhatás a lényeges. A bőrszín megállapítása egyébként is a színtanácsadás legnehezebb része. Tévedés leegyszerűsíteni a  sárga – nem sárga bőrszínre. Én magam akkor kezdtem kapiskálni, hogy hányféle bőrszín létezik, amikor sminkelni tanultam és alapozókat kerestem a modelljeim számára. A bőrszíneket is több színtulajdonság alapján lehet leírni (sötét-világos, telített-telítetlen, hideg-meleg). Vannak sárgásabb arcszínek, de az a bizonyos „sárgás” is millióféle lehet, van köztük hidegebb és melegebb is. Arról nem is beszélve, hogy a meleg típusok között sem mindenkinek sárga az arcbőre. A tavasz típusok között például vannak nagyon világos, rózsaszínű bőrűek. Én magam hideg nyár típus vagyok, de, ha csupán a sárga – nem sárga megkülönböztetéssel élnék, vakarhatnám a fejem, mert tuti fix, hogy sárgásabb a bőröm, mint ezeké a tavasz típusoké.

Még néhány gondolat:

A színtanácsadás nem cél, hanem eszköz

Az öltözködés, a színek és szabásvonalak kiválasztása nem egy önmagáért való rituálé, inkább egy eszköz, amelynek segítségével elérhetjük, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy magabiztosabbak legyünk, hogy pozitív üzeneteket sugározzunk a külvilág felé. A tanácsadásokon igyekszem mindig elmondani, hogy a célt kell elsősorban szem előtt tartani, nem pedig az eszközt. Bár stílustanácsadóként szeretjük magunkat varázslónak, vagy megkerülhetetlen szakembernek tartani, az igazság az, hogy sok ember színtanácsadás nélkül is boldog és kiegyensúlyozott.

A színtanácsadás nem agysebészet

Soha nem vezet jóra, ha túlságosan komolyan vesszük magunkat! Mi, stílustanácsadók nem vagyunk agysebészek. A tanácsadásaimon sokszor látom, hogy a vendégeim jó érzékkel és kellő önismerettel eddig is megfelelő irányban haladtak a színek kiválasztásában, a tanácsadás csupán megerősítette őket abban, hogy jó színeket választanak. Bevallom, én ennek örülök a legjobban, hiszen biztos lehetek benne, hogy ügyfelem ösztönösen is jól választ. A tudatosság persze magabiztosságot adhat számukra is, de nélkülem is jól boldogulnak.

Ha nem érezzük jól magunkat azokban a színekben, amelyeket a színtanácsadó javasol, biztosan rossz volt az analízis?

Ha röviden akarom megválaszolni, azt mondom, nem biztos. A színekhez való viszonyunk elég bonyolult, társadalmi- és pszichés hatások is befolyásolják, így előfordulhat, hogy a színérzékünket felülírják az érzéseink. Mégis azt gondolom, ha nem érezzük jól magunkat egy bizonyos színvilágban, az sok esetben arra utal, hogy az analízis nem volt pontos.

Minden ember más...*

Mindig az adott vendég egyedisége a kiindulópont a színtanácsadás esetében (is). Előfordul, hogy két azonos színtípusba tartozó vendég színpalettája nem teljesen azonos. Mivel nincs két tökéletesen egyforma színtulajdonságokkal rendelkező ember (vagy csak nagyon ritkán - többnyire közeli rokonok között), ezért akadhat egy-két szín, amely az egyiküknél működik, a másikuknál nem.

A színekhez való viszonyulást sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen hiába áll remekül valakinek a tűzpiros, ha el sem tudja képzelni magát benne. Ugyanakkor senkit nem szabad kategorikusan lebeszélni a kedvenc színeiről csak azért, mert ezek nem szerepelnek a színtípusa palettáján. Ezekben az esetekben a színek megfelelő kombinálására kell koncentrálni és megmutatni, hogy hol és milyen arányban érdemes a kritikus színeket használni.

Végül, a sminkelésnél sem lehet mereven ragaszkodni a színtípus színeihez, hiszen az arc adottságai ugyanolyan súllyal esnek a latba. Ha egy élénk típusú hölgynek például nagyon keskeny a szája, nem célszerű élénk színű rúzst használnia még akkor sem, ha a színtípusa alapján ez lenne a legjobb választás.(Erről egy korábbi bejegyzésben írtam már).

A színtanácsadás tulajdonképpen egy együttgondolkodás, egy közös munka kell, hogy legyen, így végeredményben a színtanácsadóknak a fent vázolt jártasságokon túl jó kommunikációs készségre és empátiára is szükségük van ahhoz, hogy jó szakember válhasson belőlük.

Keszler Ágnes

* Köszönettel tartozom Szilágyi Dorottyának. Értékes hozzászólása révén kiegészítettem az írást még néhány gondolattal.

vissza