A férfiszerepek változása
Az utóbbi három évtizedben egyre több férfi érzi úgy, hogy a sok, egymásnak ellentmondó elvárásnak képtelen megfelelni. Akár a hagyományos, akár a modern férfiszerepet kívánja betölteni, nagy árat kell fizetnie érte. Ebben az írásban arról olvashatsz, hogy a szakemberek hogyan látják a férfiszerepek változását.
A teremtés koronája egészen a XVIII. század végéig dominásn szerepet játszott a magyar társadalomban. A nőket másodrendű, mondhatni alacsonyabb rendű lényként kezelték. A XIX. század első éveitől kezdve azonban a nők egyre több jogegyenlőségért harcoló csoportot hoztak létre, tanulási és munkalehetőségeket, politikai jogokat követeltek. A második világháború után minden 18. életévét betöltött nő választójogot kapott és valamennyi felsőoktatási intézmény kapui megnyíltak a gyengébbik nem előtt.
A nők jogainak, esélyegyenlőségének érvényesítése ma már intézményes keretek között folyik mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Bár a hatékonyságot illetően megoszlanak a vélemények, annyi bizonyos, hogy a nőszervezetek és az őket támogató egyéb szervezetek és intézmények az elmúlt másfél évszázad során hatalmas utat tettek meg a női emancipáció területén. A nők helyet követelnek maguknak az élet „férfiak uralta” területein, és bebizonyítják, hogy semmivel nem gyengébbek a másik nemnél.
Mivel férfiak és nők nemi szerepei szoros kölcsönhatásban állnak egymással, a férfiak számára sem maradt más hátra, mint alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Azonban a társadalmi változások nyomán, az egykor egyértelmű normák helyébe tisztázatlan elvárások kerültek, megnehezítve az alkalmazkodást. Számos egyetemes és még több speciális probléma vár megoldásra a férfiak társadalomban betöltött szerepeit illetően.
A férfitársadalom különböző korosztályai különféleképpen reagálnak a
változásokra. Az idősebbek ragaszkodnak a hagyományos férfiszerepekhez, ellenzik a női egyenjogúságot és a modern férfiszerepeket elutasítják. A középkorúak szenvednek leginkább a szerepváltozásoktól. Ambivalens érzésekkel viseltetnek a változó nemi szerepekkel kapcsolatban.
Gyakran szenvednek lelki zavaroktól, sokan közülük egzisztenciális válságban vannak. Nehezen alkalmazkodnak a női elvárásokhoz és a modern férfiszerepekhez, veszteségként élik meg azt. Megpróbálnak manőverezni a konzervtív és a modern szerepelvárások között és a „macho” életstílusról álmodoznak. A fiatalok között vannak, akik valódi társai szeretnének lenni a nőknek. Elvetik a hagyományos férfi szerepeket és új lehetőségek után kutatnak. Vannak olyan fiatal férfiak is, akik passzívan alkalmazkodnak az emancipált nőkhöz, gyakorlatilag szerepet cserélnek velük és női tevékenységeket végeznek. Megint mások kihasználják a megváltozott körülmények adta lehetőségeket úgy, hogy aránytalanul sok terhet raknak a nők vállára, például hagyják, hogy a munka mellett a házimunka és a gyermeknevelés is kizárólag a nőkre háruljon.[1].
A férfiak, a nőkhöz hasonlóan, világszerte egyre több mozgalmat indítanak jogaik érvényesítének érdekében. Vannak férfiszervezetek, melyek a nőmozgalmakkal együttműködve a hagyományos férfiszerepek lebontásáért és a szerepváltozások okozta lelki és egészségügyi problémák megoldásáért harcolnak. Egyes férfimozgalmak a hagyományos férfiszerepek visszaállítását, megőrzését tűzik zászlajukra.
A társadálmi nemek kutatása (Gender Studies) nyugaton ma már a társadalomtudományok szerves része, erős intézményrendszerrel, míg Magyarországon csak a ’90-es évek óta foglalkoztatja a társadalomtudósokat a nemi szerepek kutatása. A tudományos kutatók érdeklődése a XX. század végén megnőtt a férfi szociológiai szerepe, annak változásai iránt is (men’s studies, maszkulinizmus). 1997-ben az UNESCO védnöksége alatt rendeztek konferenciát „A férfiszerepek és a férfiasság jelentőségéről egy békés kultúra megteremtésében” címmel. Chilében a latin-amerikai férfiproblémákról szerveztek konferenciát. Japánban, ahol nemrég alapítottak „férfiközpontot”, számos vitát rendeztek a férfiasság változásának témakörében. 1998-ban a skandináv országok férfikutatási koordinátorokat neveztek ki.
Pierre Bourdieu francia szociológus professzor, aki a férfikutatások előfutára volt, még úgy vélte, hogy a felnőtt férfi viselkedését az uralkodás ösztönösen meglévő vágya irányítja. Napjaink férfikutatásainak fő iránya nem a férfiasság biológiai hátterének vizsgálata, inkább a férfilét sokféleségének és a férfiszerep változásának hangsúlyozása.
A férfiak jogaiért küzdők egyik jeles képviselője, John Irwin amerikai professzor „A férfiak felszabadítása” című könyvében a következőképpen látja az „erősebbik nem” helyzetét: A férfiakkal már a gyermekkortól másképpen bánik a környezete, mint a nőkkel. A gyermekversektől a különböző ideológiákig a férfit úgy ábrázolják, mint aki eredendően agresszív és erőszakos, aki nem ugyanúgy érzékeny a fájdalomra, mint a nők, vagy mint akinek szexualitása kényszeres. Irwin úgy véli, a férfit gyengének tartja a társadalom, ha kimutatja fájdalmát (legyen az fizikai, vagy lelki). A fiúcsecsemőt ritkábban dédelgeti anyja, mint a kislányt és már a kisfiútól elvárják, hogy sérüléseiből „ nem csináljon nagy ügyet”, ellenkező esetben „nyafogósnak” minősítik. Lehetséges, hogy ezek az igen korán elszenvedett traumák is hozzájárulnak, hogy a férfiakat erőszakosabbak, agresszívabbak, mint a nők. A kamasz fiút „szexuálisan támadónak” tartja környezete, ugyanakkor a társdalom várja el, hogy a kapcsolatok kezdeményezője a férfi legyen. Környezete igazán csak azt a fiút tekinti érett férfinak, aki szexuális hódításokat tud felmutatni. Felnőtté válva elvárják a férfitól, hogy anyagi sikereket érjen el, így aztán, ha nem tud többet felmutatni, mint szülei, vagy egyáltalán nem talál munkát, úgy érzi, férfiként mondott csődöt. A férfi felelősséggel tartozik nem csupán magáért, hanem családjáért, gyermekeiért, hazájáért. A felelősség súlya alatt egyesek összeroppannak, mások elutasítják a felelősséget. A férfit gyakran azzal tartják távol gyermeküktől, hogy gyermeknevelésre alkalmatlannak tartják, a gyermeknevelést önmagában nem tartja férfiasnak a társadalom. A gyermekelhelyezéskor az a fő szempont, hogy a gyermeknek anya kell. John Irwin szerint az apára tulajdonképpen csak azért van szükség, hogy anyagi biztonságot teremtsen utódainak.
A férfi identitás kialakulása, társadalmi szemszögből, két tengely köré rendeződik. Az egyik a többi férfi részéről történő elfogadás, a másik a nők felé fordulás. Ez a két tengely azonban manapság gyakran egymásnak ellentmondó viselkedést kíván a férfiaktól. Például a „férfiak világában” a férfitárs nem lehet nyitott, gyengéd, vagy sebezhető, míg a nők sok esetben ezeket a tulajdonságokat várják tőlük.[2.]
„A munkanélküliség, az egzisztenciális problémák, az identitáskrízisek és az ezekből eredő reménytelenség érzése elsősorban férfiaknál észlelhetők. A család felbomlása, az ebből eredő magányosság érzése, a szociális hanyatlás, valamint a munka területén ellátott funkciók elvesztése a férfiaknak kifejezetten érzékeny pontjai.”…” Mindez jelentős probléma az egész nyugati világ számára, de a kelet-európai országokban még drámaibb a helyzet. Ezekben a markáns változásokon keresztülment társadalmakban elsősorban a férfiak számára nehéz megfelelni a saját maguk és mások által támasztott elvárásoknak, így a hagyományos, családfenntartó férfi szerepének, mely egy korábbi, más módon struktúrált társadalomból származik”
