Extravagáns stílus Diane Keaton módra
Az extravagancia a stílustanácsadók számára kemény dió. Ez a stílus ugyanis többnyire nem arról szól, hogy mi áll jól a viselőjének, mi az ami harmóniát teremt a megjelenésében, éppen ellenkezőleg, sokszor groteszk, diszharmonikus, hiszen éppen ez a célja: irónia, szarkazmus, polgárpukkasztás.
Pár éve megkeresett egy testvérpár azzal, hogy az anyukájukat szeretnék meglepni egy stílustanácsadással. Azt kérték, hogy kíméletesen, de próbáljam meg az anyjukat más irányba terelni, mert szerintük az édesanyjuk stílusa "borzalmas".
Amikor aztán a 60 körüli hölgy meglátogatott, azonnal megértettem, hogy a lányai mire gondoltak, de azt is azonnal tudtam, hogy nem fogok megfelelni a lányok "elvárásainak". Adrienn (nevezzük most így) ugyanis egy kialakult, önazonos stílussal rendelkezett, jól is érezte magát benne, csakhogy a megjelenése nem volt hétköznapi, nem volt konszolidált és így nem volt könnyen elfogadható a környezete számára.
Nehéz helyzet ez egy stílustanácsadó számára, mert meg kell próbálni belehelyezkedni egy másik ember életfelfogásába, ízlésvilágába és ezzel a szemmel kell a tanácsait is megfogalmazni.
Adriennel végül abban maradtunk, hogy a színpalettáját kicsit "megnyesegeti", tudatosabban alakítja a színkombinációkat és némileg odafigyel az alkatának megfelelő szabásvonalakra, de a számára inspiráló extravagáns stílus marad.
Számomra az extravagancia egyik nagykövete Diane Keaton. Nem csupán azért, mert valóban nem hétköznapi az öltözködési stílusa, hanem azért, mert ebben a megjelenésben tükröződik a személyisége, az önmagához és a világhoz való viszonya.
Ahogy az a Játszd újra, Diane című életrajzi regényéből kiderül, Diane Keaton sohasem volt harmonikus személyiség, sem a világgal, sem önmagával nem könnyen kötött barátságot. Az öltözködésében is tetten érhető egyfajta rejtőzködés a szó szoros és átvitt értelmében is. Egyrészt sokáig elégedetlen volt a külsejével, másrészt fiatalon többször is találtak a bőrén rosszindulatú elváltozásokat, így a kalapok és a zárt ruhadarabok praktikus okokból váltak a ruhatára részévé.
A testével való ellentmondásos viszonyát jól jellemzi, hogy fiatal korában súlyos bulimia kínozta, de számos pályatársával ellentétben, soha nem élt a plasztikai sebészet adta lehetőségekkel még a kora előrehaladtával sem.
A Minden végzet nehéz című filmben (Ó, Istenem, milyen bájos film!) játszott karakter az önmagával és a világgal kibékült, az öregedéshez és a női léthez humorral és kellő cinizmussal közelítő, szabad nő, tulajdonképpen maga Diane. Ebben a filmben nem csupán egy remek színészi alakítást láthatunk, de egy kivirágzott nőt is. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban (50 éves kora után) fogadott örökbe két gyereket. Mikor erről faggatták azt mondta: 'Későn érő típus vagyok".
A Minden végzet nehéz letisztult, időtlen stílusa azonban nem Diane Keaton sajátja, sokkal inkább a film stylistjaié, akik így álmodták meg a filmbéli karaktert. Diane egy ellentmondásos és izgalmas személyiség, aki nem a letisztult ruhadarabokban találja meg önmagát. Ez egyébként sokkal korábban, az Any Hall-ban is megmutatkozott, ebben a filmben ugyanis önmagát öltöztette (hiszen tulajdonképpen önmagát is játszotta). Ez a stílus sokat csiszolódott, de a mai "dianekeatonos" megjelenésnek mindenképpen az előfutára.
Mára Diane stílusa következetesen képviseli az anyhalli irányvonalat. Talán sarkítottabb, drámaibb, de mindenképpen egyedi és játékos. Diane Keaton sohasem találta szépnek magát, s ha már szép nem lehetett, plasztikai műtétek helyett, inkább érdekes akart lenni. Nos, azt hiszem, ez sikerült, kívül és belül is...
A képek forrása: Google
***
