Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

Gyermekdivat: minifelnőtt, vagy kiskorú?

A gyerekek öltöztetése mára nagy üzletté vált, egyes források szerint a gyermekruha-ipar évi 4-5 milliárd euró bevételre tesz szert. A gyerekek igényes öltöztetése persze üdvözlendő törekvés, sajnálatos módon azonban a divattervezők többsége kis felnőttekként tekint a gyerekekre.

A gyerekek kis felnőttként való kezelése amellett, hogy nem veszi tekintetbe életkori sajátosságaikat és igényeiket, súlyosabb problémát is előidézhet.

Egyre fiatalabb életkorban jelentkeznek a testképzavarok és az ebből eredő betegségek. A személyiségzavaros kiskorúak száma is emelkedik.

Különösen visszataszító divat (főleg az USA-ban) a gyermek szépségverseny, mely szintén felnőtt mércével méri már a 4-5 éves kislányokat is. A felnőtt ruhában, kisminkelve, magas sarkú cipőben billegő gyerekeket azért jutalmazzák, mert képesek a felnőtteket imitálni. A kicsik persze kezdetben élvezik a játékot (melyik kislány ne szeretne anyukája ruháiban a tükör előtt pózolni?), de ezek a versenyek komoly, kitartást igénylő megmérettetések.

 A szülők nagy lelkesedéssel és sokszor szigorú ráhatással készítik fel a csemetéiket. Az anyukák, nagymamák többsége önmagát szeretné megvalósítani a kislányokon keresztül, és nem is sejtik, hogy milyen káros gondolatokat és viselkedésmintákat ültetnek el az apróságok fejében.

 Ezeket a szépségversenyeket sokan kedvelik és még többen bírálják. Az események ellenzői közül sokan azt állítják, hogy a kicicomázott, magukat kellető kislányok azáltal is veszélybe kerülnek, hogy felkeltik a pedofil emberek érdeklődését.

A végére egy jó példát tartogattam. :)

A gyermekruha-gyártók egyik üdítő kivétele a Benetton, melynek modelljeit az „igazi” kiskorúakra szabják, vagyis életkori sajátosságaikat, életvitelüket figyelembe véve alakítják ki a szabásvonalakat, választják ki az anyagtípusokat, de még a színeket is. Elsődleges szempont a kényelem és a praktikum.

gyerek_divat

A képek forrása:google.com

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."