Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

Minnie Mouse a divatdiktátor

Nem tudom észrevettétek-e, vagy esetleg magatok is hódoltok az utóbbi idők egyik divathóbortjának. Mostanában lépten-nyomon találkozom olyan szettekkel, melyekben a sötét harisnya világos, feltűnő színű cipővel párosul.

Bár gyerekkorom óta ismerem ezt a harisnya-cipő párosítást, hiszen Mickey és Minnie Mouse már az én gyerekkoromban is nagy sztár voltak, sosem gondoltam, hogy divatikonná lépnek elő. :)

A kreatív, izgalmas, esetleg szokatlan megoldásokat persze nem bűn lemásolni, vagy továbbgondolni, legyen az akár egy rajzolt figura is, de ez esetben, ami jól áll Minnie-nek, nem biztos, hogy jól áll a földi halandóknak.

A világos cipő, sötét harisnya párosítás természetesen nem tilos, mint megannyi fura divatirányzat, ez is rátalálhat az autentikus viselőjére. 

Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy több mérettel nagyobbnak hat a lábfejünk, ha efféle összeállítást viselünk. 38-as lábméret felett különösen oda kell figyelni a cipő színének megválasztására, még harisnya nélkül is, nemhogy sötét harisnyával…

Kevésbé objektív megközelítésben a sötét harisnya és a világos magassarkú párosítása nem elegáns, klasszikus stílusú összeállításban egyenesen közönséges. Egy sportosan elegáns, vagy sportos összeállításban bokacipővel, vagy csizmával akár mutatós is lehet.

Mindent egybevetve azt gondolom, jobb, ha kerüljük ezt a divatirányzatot és a sötét harisnya, világos cipő kombot meghagyjuk  Minnie Mousnak. :)

mause

A képek forrása: pinterest.com

***

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."