Regisztrálj, hogy minden új blogbejegyzéshez és más fontos információkhoz hozzájuss:

Színtípusok és a színek telítettségi értéke

A színtanácsadások során igyekszem a színelmélet legfontosabb elemeit elmagyarázni a vendégeimnek, hiszen erre a tudásra szükségük lesz majd a színtípusuknak megfelelő színek kiválasztásánál. Nem hagyatkozhatunk ugyanis csupán a színpalettákra, hiszen ugyanazt a 20-40 színt, ami a katalógusokban szerepel, nem feltétlenül találjuk meg az üzletekben.

A három színtulajdonság, mely alapján a színeket jellemezhetjük a világosság, a színezet és a telítettség. Talán a legnehezebben megérthető színtulajdonság a telítettség, így most megkísérlem kicsit  részletesebben megmutatni, hogy mit is jelent ez.

A színek telítettsége fontos szerepet játszik a színtípusok meghatározásakor. A telítettségi érték a tiszta szín és a vele azonos világosságú szürke közötti átmenetet jelzi.

telitettseg

Ahogy ezen az ábrán is látszik, tulajdonképpen a fehér, a fekete és az adott tiszta szín (itt a ciklámen) különböző arányú keveréke adja a telítettségi értékeket.

Az ábrán látható két ciklámen árnyalat azonos telítettségű, azonos színezetű (ugyanaz a ciklámen van jelen mind a két árnyalatban), de különböző világossági értékű. Itt tehát már két színtulajdonság, a telítettségi és a világossági érték is szerepet kap.

Egy adott szín árnyalatai tehát a telítettségi és a világossági értékei alapján különböztethetők meg.

Mit is jelent ez a színtípusok vonatkozásában?

A fenti ábrákon használt ciklámen szín a hideg színek csoportjába tartozik, ezért azt mutatom meg, hogy a hideg színtípusok (tél, nyár) altípusai számára hogyan választhatjuk ki a megfelelő ciklámen árnyalatokat.

Tél típusok

Hideg tél (Tél-nyár)

A hideg tél a legvisszafogottabb tél típus. A nyár hatása alatt a telített és a közepesen telített ciklámen árnyalatokat választhatja:

Élénk tél (tél-tavasz)

Az élénk tél a tavasz típus hatása alatt áll, vagyis a telített színek, így a telített ciklámen árnyalatok állnak legjobban a természetes színeihez.

Sötét tél (tél-ősz)

Az ősz színtípus hatása alatt álló sötét tél típus számára a sötét, telített ciklámen árnyalatok a legideálisabbak.

Nyár típusok

Hideg nyár (nyár-tél)

A hideg nyár a tél típus hatása alatt a közepesen telített ciklámenek közül válogathat.

Világos nyár (nyár-tavasz)

A világos nyár a tavasz színtípushoz közelítő világos, közepesen telített és telítetlen ciklámen színekben mutat a legjobban.

Lágy nyár (nyár-ősz)

A lágy nyár az ősz hatása alatt a telítetlen ciklámenekben kel életre. Az élénk ciklámenek elnyomják a természetes színeit.

Remélem, hogy sikerült kicsit érthetőbbé tenni, hogy hogyan kerülnek be a színek egy-egy színtípus palettájába a telítettségi és a világossági értékük alapján. Természetesen a ciklámen csak egy példa, az összes szín kiválasztása ezen elvek alapján történik.

***

Vissza
Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Helló, Keszler Ágnes vagyok, a te stílustanácsadód

Ha a blogom egyik bejegyzése ragadta meg a figyelmedet és most jársz először a honlapomon, engedd meg, hogy bemutatkozzam!
2010 óta foglalkozom stílustanácsadással, emellett sminkes is vagyok. Több ezer elégedett ügyfél és számtalan szakértői megbízás áll a hátam mögött.
A stílustanácsadáson túl 25 éves kommunikációs tapasztalatom van, így nem csupán stylistként közelítem meg a hozzám fordulók adottságait, hanem kommunikációs szakemberként is. Számos ügyfelem nem csak a megjelenésében kér tanácsot, hanem a cége, vállalkozása arculatának kialakításában, vagy megújításában is.
info@kommunikacio-stilus.hu +36 20 475 4977
ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

ISMERKEDJ MEG AZ ÉN MÓDSZEREMMEL!

Ha stílustanácsadót keresel, érdemes körültekintően választanod, hogy az igényeidnek megfelelő szolgáltatást kapj. Hogy mi az én módszerem és miért érdemes engem választanod, megtudhatod ebből a tájékoztató füzetből.

Fekete Márta

"Szeretném megköszönni a szakértő segítséget és maximális odafigyelést! Igazán értékelt embernek éreztem magam a nálad töltött órákban és ez az érzés aztán egész nap elkísért. Nagyon büszkén viseltem a sminket, sokan meg is dicsértek, hogy milyen szép. Este sajnáltam is lemosni."

Gáspár Andrea

"Hálásan köszönöm a velem töltött sok idődet, igazán élveztem minden percét! Az összerakott anyag óriási segítségemre lesz. A rengeteg információtól, amit kaptam, csak úgy zsong a fejem. :)"

Hlaváta Gyöngyi

"Nagyon köszönöm, még életemben nem volt ilyen jó sminkem, remélem én is el tudom majd készíteni! Nagyon jól éreztem magam Nálad."