K&S Stúdió - ahol magadra találsz...

Színtanácsadás, stílustanácsadás, sminktanácsadás

Monokróm megoldások az öltözködésben

2015.02.17.

A színtan leírása szerint a színkör egyazon szeletének különböző árnyalatai a monokrómok.

A monokróm az öltözködésben is azt jelenti, hogy a szettet egy színből, egy szín több árnyalatából állítjuk össze. Ugyanakkor időnként az analóg (a színkör szomszédos szeleteinek egy-egy tetszőleges színe) színkombinációkat, sőt az akromatikus (azaz fekete-fehér) kombinációkat is a monokróm megnevezéssel illetik.

Az analóg esetében valószínűleg tévedésről van szó, hiszen itt nem ugyanazokról, hanem "hasonló" színekről beszélünk. Az akromatikus színhangzatok monokrómként való emlegetése a fényképészetből eredhet, ugyanis a fekete-fehér fotókat szokták monokrómnak nevezni ( melyek a szürke különböző árnyalataiból, azaz egy színből állnak).

Vegyük sorra mindhárom megoldást!

Monokróm

A klasszikus monokróm tehát, amikor egy szín többféle árnyalatát használjuk a szettben. A monokróm visszafogott, nyugodt, elegáns hatású színhangzatot nyújt és mivel egyetlen szín alkotja az egész öltözetet, vizuálisan nem oszlik több egységre, magasabbnak mutatja az alkatot.

 

Alacsonyabb hölgyek számára tehát rendkívül előnyös, hozzátéve, hogy a telt idomok számára a világos színek nem feltétlenül jók, mert nem csak magasabbnak, de termetesebbnek is láttatják a testet.

Analóg

Ha a színkör szomszédos szeleteiből állítjuk össze a szettet, szintén harmonikus, kellemes hatást érünk el, de a szettünk színesebbnek tűnik, kevésbé egynemű. Optikai hatásában hasonló, mint a monokróm összeállítások.

Akromatikus

A fekete-fehér (és szürke) kombináció erősen kontrasztos, így éppen az ellenkező hatást kelti, mint a monokróm. Ha például fekete nadrágot és fehér blúzt választunk, optikailag biztosan alacsonyabbnak látszunk majd és ezen belül is (a fehér hatására) a felsőtestünk a valóságosnál kicsit nagyobbnak, az alsótestünk (a fekete hatására) kicsit kisebb méretűnek látszik.

A fekete-fehér azonban megjelenhet kockákban, csíkokban, pöttyökben és még ezernyi alakzatban és mintában. Minden testformára találhatunk megfelelő variációt.

A fekete-fehér színpár keveseknek áll igazán jól. A tél típusúaknak ajánlom jószívvel. A fekete helyett azonban számtalan szürke árnyalat választható, és  a fehér sem mindig hófehér. Az akromatikus színhangzatnak létezik hideg és meleg változata is, ha leheletnyi piros, sárga, vagy kék is keveredik a fekete-szürke-fehér "szín nélküli" színekhez...

A képek forrása: pinterest

***

vissza