Keszler Ágnes - stílustanácsadó

A negyvenen túli hölgyek stílusszakértője

A három szín szabály

2019.05.07.

Amikor az öltözködés során színeket kombinálunk, inkább csak az érzéseink után megyünk, mintsem hogy tudományos elméletek alapján állítanánk össze a szettjeinket. Most mégis javaslok egy szabályt, amely ugyan nincs kőbe vésve, de sok esetben hasznát veheted majd az öltözködésben.

A három szín szabály lényege, hogy választunk egy alapszínt és hozzá két kiegészítő színt. Ezzel egy harmonikus egyensúlyt teremtünk, sem unalmas, sem túl tarka nem lesz az összhatás. Az alapszín lehet a palettánk egy semleges színe, de választhatjuk az egyik kedvenc színünket is.

A alapszín kiválasztása kötődhet az alkalomhoz, vagy szituációhoz is (pl. állásinterjú, esküvő, karácsonyi party), de az aktuális hangulatod is lehet a kiindulópont. Ha egy adott szituációhoz választunk főszínt, érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen üzenetet szeretnénk közvetíteni a megjelenésünkkel (ez egy állásinterjúnál például igen fontos szempont, de akár a foglalkozásunk is lehet kiindulópont). 

Ha kiválasztottuk a főszínt, a színtípusunktól függ, hogy kiegészítő színként mit választunk. A példa kedvéért most az univerzális tengerészkéket hívjuk segítségül mind a 12 színtípusnál. Számtalan variáció létezik, ez csupán egy lehetséges színösszeállítás minden színtípus esetében. 

A hideg típusoknál (hideg tél, hideg nyár) a legjobb, ha egy sötét, egy világos és egy élénk árnyalat alkotja a színhármast. Ez kellő kontrasztot ad az összeállításnak, ugyanakkor egyensúlyt is teremt. Arányuk lehet egyharmad-egyharmad is, de viheti a prímet az alapszín is.

Az élénk színtípusok (élénk tél, élénk tavasz) a vibráló, élénk színösszeállításokban mutatnak a legjobban, így a visszafogott tengerészkék mellé mindenképpen két élénk árnyalatot érdemes választani, az sem baj, ha komplementerek. Az arányok lehetnek kiegyenlítettek, de, ha az élénk színek az arc közelében vannak, az alapszín is dominálhat a szett egészében.

A lágy színtípusok (lágy nyár, lágy ősz) tulajdonképpen bármely két színt választhatják a tengerézkék mellé, hiszen ez a színvilág eléggé egynemű, hasonló színértékű árnyalatok alkotják. Ennek okán a színek aránya sem meghatározó, ízlés szerint variálható.

A meleg színtípusok (meleg ősz, meleg tavasz) esetében fontos, hogy a hideg tengerészkék mellett a meleg hatás domináljon. A sötét-világos-élénk felosztás itt is működik, ugyanúgy, mint a hideg típusoknál és  az egyharmad-egyharmad felosztás is megfelelő.

A sötét színtípusok (sötét ősz, sötét tél) számára a sötétebb színek együttállása eredményezi a legjobb hatást, ezért nem kell a kontrasztos megoldásokra törekedni. Ha mégis választunk egy világosabb kiegészítő színt is, annak aránya ne haladja meg a 25 százalékot.

A világos típusok (világos nyár, világos tavasz) számára a tengerészkék nem a legideálisabb alapszín, hiszen meglehetősen sötét. Bizonyos alkalmakra azonban szükség lehet egy ilyen megoldásra is. Ilyenkor érdemes két világos kiegészítő színt választani, melyek együttesen alkossák a szett színeinek legalább 50 százalékát és lehetőség szerint az arc közelében helyezzük el azokat.

A képek forrása: Pinterest

***

vissza