K&S Stúdió - ahol magadra találsz...

Színtanácsadás, stílustanácsadás, sminktanácsadás

Kedvenc színeink – FUKSZIA

2015.11.18.

Ebben az új sorozatban egy-egy közkedvelt színt járunk körül a színelmélet és a színpszichológia szemszögéből. Első választottunk a fukszia, vagy más néven magenta, mely egyfajta lila, a vörös és a kék nagyjából egyenlő arányú keveréke.

A fuksziának is, mint minden más színnek, vannak világosabb, sötétebb, halványabb, élénkebb árnyalatai. Attól függően, hogy a vörös, vagy a kék irányába haladunk-e, léteznek hidegebb, vagy melegebb változatai is. A ciklámentől az orchideáig, a málnaszíntől a szilvakékig számtalan hasonló árnyalatot találhatunk a színpalettán.

A fukszia a hideg és a meleg színek határán helyezkedik el. Vele szemben a sárgászöldek találhatók a színkörön, ezek a fukszia komplementerei, melyekkel kölcsönösen felerősítik egymás hatását.

A szín pszichológiai hatásával foglalkozó szakemberek szerint a fukszia a lendületesség, a mozgalmasság színe. Mi is lehetne más, amikor az erőt, méltóságot sugárzó kék és az izzó vörös egyesül benne?! A vöröstől kapja az impulzivitást, a vidámságot, a kéktől a hűvösséget és az eleganciát.

Az elmélet után nézzük a gyakorlatot, azaz: ki és hogyan viselje a fuksziát?

Bár azt mondtuk, hogy a fukszia a hideg és a meleg színek határán található, így logikusan az következne, hogy mindenkinek jól áll, mégsem ez a helyzet. A sárga ugyanis teljesen hiányzik belőle, ami miatt egyértelműen a hideg színtípusoknak ajánlott. De nekik sem feltétlenül ugyanaz az árnyalata.

A jellemzően lágy, és/vagy világos nyaraknak a lágyabb, pasztellebb, kékesebb fukszia a megfelelő választás.

Az élénk és sötét telek ellenben választhatnak élénkebb, telítettebb, bujább, vörösbe hajló tónusokat is.

A színeket azonban a legtöbb esetben nem önmagukban viseljük, hanem más színekkel kombináljuk. Öltözetünk összhatása ezért aztán ezernyi színvariációból állhat  - és ennek köszönhetően a meleg színtípusoknak sem kell teljes mértékben lemondaniuk a fuksziáról.

Amikor ezt a kékeslila árnyalatot viseljük, vibráló, energikus hatást érünk el. Nem véletlen, hogy leggyakrabban semleges színekkel szoktuk párba állítani, melyek visszavesznek a fukszia kirobbanó energikusságából. De kísérletezhetünk merészebb megoldásokkal is!

A világos, vagy lágy színtípusba tartozók számára jó megoldás, ha világos, semleges színekkel ellensúlyozzák a fukszia élénkségét. A törtfehér, a világos- és a középszürke egyaránt remek választás.

A sötét, és/vagy élénk hideg színtípusoknak inkább a sötét színek megfelelőek a fukszia mellé. A fekete, vagy a sötétkék, a sötétszürke, vagy a sötétlila igen jól mutat a fuksziával. A tél típusok számára ezek mellett merészebb, kihívóbb lehetőségek is szóba jöhetnek, így a hófehér, a királykék, vagy a tűzpiros is párba állítható a fuksziával.

Amikor olyan színt szeretnénk beilleszteni a ruhatárunkba, mely nem képezi részét a színtípusunkhoz tartozó színpalettának, számolnunk kell azzal, hogy némileg szokatlan, rendhagyó, a konfortzónánk határait esetleg feszegető irányba indulunk. Néha érdemes ezeket a lépéseket is megtenni.

Ahogy már említettem, a fukszia a hideg színtípusok színe, a hideg színekkel képez harmonikus egységet - ahogyan azt az előzőekben láthattuk. De senki nem tiltja meg, hogy meleg színekkel is párosítsuk.

Ha például narancssárgát, sárgát, vagy éppen sárgászöldet választunk hozzá, szokatlan, üde, fiatalos színvilágot kapunk, mely a tavasz típusúak számára járható út, ha szeretnék a fuksziát becsempészni a ruhatárukba. Különösen az élénk tavasz típusba tartozók mutatnak remekül ezekben a vibráló, ellentétes, vagy komplementer színösszeállításokban.

Az ősz színtípusúak, ha szeretnének fuksziát viselni, rozsdabarnát, olivazöldet, mohazöldet, kávébarnát, vagy lazacrózsaszínt párosítsanak hozzá. A szettek nem lesznek olyan vibrálóak, mint a tavasz esetében, de különleges összhatást eredményeznek.

A fiatalos lendületet, dinamizmust sugározó fukszia jó hatást tesz a viselőjére és a környezetére is. Egy csipetnyi is elég belőle, hogy új értelmezést adjon akár egy fekete, vagy szürke szettnek. Önmagában inkább különleges alkalomra való...

A képek forrása: pinterest.com

Kövesd kommunikáció magenta nevű tábláját a Pinteresten.

***

vissza