Kosztüm - a jó befektetés
Aki hivatali öltözetet visel a hét öt napján, gyakran szembesül azzal, hogy hamar unalmassá válik a ruhatára. Ebben az írásban megmutatom, hogy akár három kosztümöt is lehet úgy variálni, hogy változatos és inspiráló legyen.
Legutóbb Andrea keresett meg azzal a problémával, hogy végtelenül unalmasnak tartja a munkahelyi ruhatárát, már nincs is kedve reggelente felöltözni, annyira elege van a kosztümökből.
Amikor átnéztük a ruháit az derült ki, hogy bár számos kosztüm (nadrágos és szoknyás) sorakozik a szekrényében, jelentős különbség nincs közöttük, ugyanaz a színvilág: sötétszürkék és feketék. Ráadásul a blúzok és egyéb felsőrészek is zömében fehérek, vagy pasztell színek: világoskékek, rózsaszínek. Annak idején a variálhatóság kedvéért vásárolt hasonló színeket, de hiába próbálja változatosan viselni a ruhatárát, az összhatás közel azonos. Mivel nincs kibékülve a mintás anyagokkal, ez sem teszi változatosabbá az összképet.
Nézzük, hogyan változtathatunk ezen a helyzeten!
Az első és legfontosabb dolog a változatosság szempontjából, hogy három karakteres, egymástól színében elütő, a variálhatóság érdekében azonban, anyagában és fazonjában hasonló kosztümöt válasszunk. Andrea jobban kedveli a nadrágkosztümöket, és mivel tél típus, az ő színeit használom ebben a bejegyzésben, de a többi színtípus számára is javaslok színkombinációkat. (Ebben az írásban a testalkatokra nem térünk ki külön, de természetesen tovább árnyalja a képet, hogy a különböző testalkatra sok esetben más-más szabásvonalat érdemes választani).
A kosztümök mellé azért kerestünk két szoknyát is: egy klasszikus vonalú tintakéket és egy kicsit kevésbé konvencionális, kék-fehér csíkosat. Mindkettő párosítható a kosztümök blézereivel. Két klasszikus fazonú ruhát is keresünk, egy pirosat és egy halvány vízkéket, amelyekhez szintén viselhető bármelyik blézer. Ezek a ruhadarabok több szempontnak is meg kell hogy feleljenek:
- Anyagukban, szabásukban illeszkedjenek a kosztömökhöz
- Színük is legyen illeszthető a kosztümökhöz, de nem kell feltétlenül megegyező színeket keresni. Minél több színt viszünk a ruhatárba, annál változatosabb lesz. Ha megelégszünk 3-4 színnel, lehetnek azonosak a kosztümök színeivel.
- Itt már lehet mintás anyagokat választani, de gondoljunk arra is, hogy a felsőrészekkel jól párosíthatók legyenek majd!
Amikor az alapokat megteremtettük, bátrabban építkezhetünk tovább. Felsőrészekből vásárolhatunk többet, színesebbet, egyedibbet, ízlésünk szerint. Itt most négy, az eddigi ruhadarabokhoz illő felsőrészt választottam ki Andreának, de a többi színtípusnak is van ajánlatom...
Végül néhány kiegészítőt, sálat, cipőt táskát adunk a lassan elkészülő gardróbhoz.
A kiegészítőkkel feldúsított 14 darabos ruhatárból most már számtalan öltözetet tudunk összeállítani anélkül, hogy unalmasnak találnánk. Természetesen idővel tovább bővíthetjük a palettát, de akkor is szem előtt kell tartani, hogy az új darabok is illeszkedő elemei legyenek az "építményünknek". :)